UrbanSiddha

Jóga • Mindfulness • UrbanOrganicGardener

A következő 100 év - George Friedman
Könyvajánló

A következő 100 év – George Friedman

A következő 100 év George Friedman, a STRATFOR alapítója, 2009-ben kiadott könyve a 21. századi geopolitikai folyamatokról. A gondolatébresztő új művében George Friedman (aki a STRATFOR – az egyik legkiemelkedőbb amerikai hírszerző és elemző cég – alapítója) arra összpontosít, amit a legjobban ismer: a jövőre. Úgy véli, a civilizáció egy új korszak hajnalán áll. A […]

EKB, euro
Politika, Pénzügyek

Az Euro és az EKB első 20 éve

Az Európai Központi Bank létrejötte az Európai Unió integrációs folyamatának egy fontos állomása. Az Euró bevezetésével és az EKB létrehozásával megvalósult a monetáris unió (az EU azon tagjai közt melyek bevezették az Eurót), melynek ötlete már 1970-ben megszületett (Werner-terv). A monetáris unió első lépése az 1979-ben létrehozott Európai Monetáris Rendszer (EMS) volt, mely közösségi szintre

csokoládé webáruház
Életmód, Internet, Startup

A három legjobb bean-to-bar csokoládé webáruház

A kézműves csokoládé különlegességekre egyre nagyobb az igény és a kereslet, azonban kevés helyen lehet igazán jó minőségű kézműves, bean-to-bar csokoládékat vásárolni. Ebben a cikkben bemutatjuk az általunk legjobbnak talált három legjobb bean-to-bar csokoládékat áruló webáruházat. Darkest Desire étcsokoládé webáruház A Darkest Desire csokoládé webáruházban csak bean-to-bar kézműves étcsokoládékat és 100%-os csokoládé pasztillákat forgalmaznak. Minden termékük

EU-s támogatások megvonása
Politika, Kiemelt

A támogatások megvonásával akarja büntetni az antidemokratikus tagállamokat az EU

Az Európai Parlament által is támogatott törvényjavaslat a pénzügyi támogatások megvonásával szankcionálná azon tagállamokat, melyek aláássák és nem tartják tiszteletben az EU demokratikus értékeit. A törvénytervezet a legújabb eszköz arra, hogy megakadályozza a korrupció terjedését és a bíróságok függetlenségének csorbítását, olyan országokban mint Magyarország, Románia és Lengyelország. Az Európai Parlament már elfogadta a törvényjavaslatot 397

Mesterséges Intelligencia - machine learning
Tech

Mesterséges intelligencia szűri az állásra jelentkezőket

A munkavállalók keresése alapos átalakuláson megy keresztül mostanában. Mesterséges intelligencia szűri az állásra jelentkezőket a legtöbb amerikai nagyvállalatnál. A legtöbb amerikai nagyvállalatnál már gépi avatárok kommunikálnak az állásra jelentkezőkkel, mesterséges intelligencia kutat kulcsszavak után az önéletrajzokban és keresi a közösségi médiákon az adott munkára alkalmas személyiségjegyeket. A kaliforniai DeepSense úgy segít a menedzsereknek a megfelelő jelöltek

Darkest Desire étcsokoládé webáruház
Életmód, Egészség, Startup

Darkest Desire – a bean-to-bar étcsokoládék webáruháza

A minőségi étcsokoládé különlegességek kedvelőinek kínálja kézműves és bean-to-bar étcsokoládé termékeit a Darkest Desire webáruház. A Darkest Desire célja, hogy az étcsokoládé rajongók Magyarországon is elérhessék a legjobb és legmagasabb kakaótartalmú csokoládékat. A webáruházban csak minőségi, bean-to-bar étcsokoládékat forgalmaznak, mert csak az étcsokoládé teszi lehetővé a kakaó ízének, zamatának és előnyös egészségügyi hatásainak közvetlen megtapasztalását! A

Gyrotonic Budapest
Életmód

A Gyrotonic rövid bemutatása

A Gyrotonic foglalkozások célja, hogy segítsen meghaladni testünk korlátait. A Gyrotonic módszer hatására a gyakorlóknak nő a mozgásszabadságuk, erejük és agilitásuk. A sportolóknak növeli a teljesítményüket, a sérülésből felépülőknek pedig lerövidíti a gyógyulás idejét. A Gyrotonic egy eredeti és természetes mozgásforma, mely holisztikusan hat az egész testre, az egész emberre, mobilizálva a test energetikai rendszerét,

gyrotonic budapest studio
Életmód

A Gyrotonic mint kiegészítő terápiás módszer

Silvia Frosalinak sokféle vendége van firenzei stúdiójában. Vannak akik általános edzésre vagy csontkovácsolásra járnak hozzá, de sokan vannak olyanok is, akik a Gyrotonic módszer miatt látogatják stúdióját. Silvia férje, aki orvos, csontkovács és terapeuta is a stúdióban dolgozik és gyakran küldi Silviához betegeit, hogy a Gyrotonic módszer segítségével gyógyuljanak. Silvia balett táncos volt mielőtt a

Gyrotonic Budapest
Életmód, Egészség, Startup

Gyrotonic – egy új módszer a fizioterápiában

Paul Horvath és Juliu Horvath, a Gyrotonic és Gyrokinesis módszer megalkotóinak sajátságos a hozzáállásuk a fizioterápiához. A módszert sok évnyi tornász, edzői és fizioterápiás tapasztalattal és tudással hozták létre. Paul Horvath a németországi Rheintal klinikán dolgozott először fizioterapeutaként és ahol a Gyrotonic és Gyrokinesis módszer a legfontosabb terápiás módszerré vált. Nehéz megmagyarázni, hogy ezek a

automatizálás középosztály
Tech, Pénzügyek, Politika

Eltűnhet a középosztály a következő évtizedekben

A 2018-as Stratégiai Befektetői Konferencián, Karen Harris a 2030-as éveket a demográfia, az automatizálás és az egyenlőtlenségek ütközésének évtizedeként aposztrofálta.  Az 1980-as években kezdődött demográfiai és automatizálási trend következményeként a világ átalakulóban van és a kínálat-korlátos gazdaság idővel átalakul kereslet-korlátossá. A csökkenő munkaképes korú népesség és az egyre költséghatékonyabb automatizálás súlyosbítja a vagyoni egyenlőtlenséget, csökkenti

2018-as országgyűlési választások
Politika

A 2018-as országgyűlési választások tanulságai

A 2018. április országgyűlési választások sok tanulsággal szolgálhatnak mind az ellenzék, mind a kormánypárt számára. Bebizonyosodott, hogy a demokratikus elvek és értékek, a fékek és ellensúlyok, csak egy szűk nagyvárosi értelmiségi elit számára fontosak, a lakosság nagyobbik részének elég, ha jobban él, mint pár éve, és míg a kisebb-nagyobb társaságában elmondhatja véleményét, addig számára az

Porsche Mission E
Autó

Ezek az elektromos autók debütálnak a következő években

Tetszik vagy sem, az elektromos autók elterjedése megállíthatatlan. A Tesla kinyitott sok ajtót és szemet és a nagy autógyártók sorra mutatják be elektromos autóikat. Melyek közt vannak viccesek és közepes árfekvésűek is. Audi e-Tron Az Audi idén év végén mutatja be elektromos autóját, az e-Tron-t. 2020-ra három teljesen elektromos autót tervez piacra vezetni az Audi,

Scroll to Top
Adatvédelemről röviden
StartUp

Annak érdekében, hogy webhelyünk használatát kényelmesebbé tegyük látogatóinknak, bizonyos adatokat el kell tárolnunk (elsősorban a látogatók böngésző programjának ideiglenes tárolójában, cookiek – sütik formájában)

A sütik engedélyezését a baloldali menükben lehet beállítani.

Az oldal működéséhez szükséges sütik

Az oldal működéséhez szükséges sütik engedélyezése szükséges ahhoz, hogy az oldal látogatóinak beállításait eltárolhassuk!