StartUp>Startup>Sikeres magyar startupok II.
Magyar startupok
Startup

Sikeres magyar startupok II.

5
(1)

A cikk első részében beszéltünk arról, hogy mi is pontosan a startup és milyen szerepet tölt be a magyar startup-rendszer a nemzetközi viszonylat. Mi ezeknek a vállalkozásoknak a célja és általában kik vásárolják fel.

Valamint elkezdtünk egy listát, ahol a legsikeresebb magyar startupokat sorakoztattuk fel, ahol többek között megjelentettünk a rákos megbetegedéshez köthető gyógyszer vizsgálatot, e-könyv értékesítést és publikálást, szállodák bevételének növelését, diákmunka-közvetítést is.. Ezt a jegyzetet folytatjuk most:

  1. Szemfüles Preventív Kft.: azoknak fejlesztették ki elsősorban ezt a felhasználóbarát alkalmazást, aki sokat tartózkodik számítógép előtt. Egy kamera segítségével ugyanis folyamatosan figyeli a rendszer, hogy az adott személy mennyit és milyen időközönként pislog, és ha valamelyik túl ritka, akkor apró figyelmeztetéseket küldd, ezzel segíti elkerülni a szemek romlását, a homályos látást és száraz szemeket, illetve a fejfájást.
  2. AIMotive: ez a startup az önvezető autók szoftverét fejleszti, a befektetők pénzét a mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozásra és kameraszenzorokra költik elsősorban. Céljuk, hogy elkezdjék az önvezető autók tesztelését Kínában, Japánban és lehetőleg Amerikában is.
  3. DiningHour: a csúcsidőszakon kívüli időkben tölti meg vendégekkel a magyar startup. Immáron több, mint 71 budapesti étterem használja a szolgáltatásukat és jelentős kedvezménnyel várja csúcsidőn kívüli vendégeik időpont foglalását.
  4. GreenGo: ez az autómegosztó rendszer elektromos autókat ajánl fel azok számára, akik rövidtávra igényelnének járművet. Az autókat alkalmazáson, telefonról lehet kiválasztani és perc alapú díjat számol fel a használata. Elég erős konkurencia lett a számára a nemrégiben megjelent MOL Limo.
  5. Bitrise:  s cégek és vállalatok idejének, pénzének és értékes erőforrásának spórolását tartották szem előtt a fejlesztők, amikor megálmodták ötletüket azok számára, akik mobilalkalmazás-fejlesztéssel foglalkoznak. A Bitrise ugyanis elvégzi helyettük a munkát, így a háttéreszközök frissítésének és a programtesztelők költségeit is megspórolják.

Ezeken a startupokon kívül még számos, gyümölcsöző vállalkozása van Magyarországnak, akik a saját maguk nemében mind kiemelkedőek. Ha tudtok ilyenről és érdemesnek tartjátok arra, hogy megmutassuk, írjátok meg nekünk!

Kép forrása: Pinterest

Egyéb forrás: StartupOnline és Origo

Mennyire volt hasznos ez a cikk?

Kattints a csillagokra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazat szám: 1

Még nem érkezett értékelés!

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést...

Kövess minket!

Vélemény, hozzászólás?