lovak
Politika

A katonai és gazdaságpolitikai semlegesség Magyarország számára – út a szuverenitás és a prosperitás felé

Magyarország, geopolitikai helyzetéből adódóan, történelme során többször is a nagyhatalmak ütközőzónájában találta magát. Ahhoz, hogy az ország megőrizze függetlenségét és biztosítsa népének jólétét, egy újraértelmezett, katonai és gazdaságpolitikai semlegességi stratégia lehet a legkedvezőbb választás. Az ilyen semlegességi politikához azonban nem csupán diplomáciai elköteleződés szükséges, hanem egy erős és jól felkészült haderő is, amely képes a hazai területek védelmére, és a nagyhatalmak számára is elrettentő erőt képvisel. Semlegesség, mint a függetlenség
EKB, euro
Kiemelt Pénzügyek Politika

Az Euro és az EKB első 20 éve

Az Európai Központi Bank létrejötte az Európai Unió integrációs folyamatának egy fontos állomása. Az Euró bevezetésével és az EKB létrehozásával megvalósult a monetáris unió (az EU azon tagjai közt melyek bevezették az Eurót), melynek ötlete már 1970-ben megszületett (Werner-terv). A monetáris unió első lépése az 1979-ben létrehozott Európai Monetáris Rendszer (EMS) volt, mely közösségi szintre emelte az árfolyam szabályozást (Exchange Rate Mechanism). létrehozta az Európai valuta egységet (ECU) és az
EU-s támogatások megvonása
Kiemelt Politika

A támogatások megvonásával akarja büntetni az antidemokratikus tagállamokat az EU

Az Európai Parlament által is támogatott törvényjavaslat a pénzügyi támogatások megvonásával szankcionálná azon tagállamokat, melyek aláássák és nem tartják tiszteletben az EU demokratikus értékeit. A törvénytervezet a legújabb eszköz arra, hogy megakadályozza a korrupció terjedését és a bíróságok függetlenségének csorbítását, olyan országokban mint Magyarország, Románia és Lengyelország. Az Európai Parlament már elfogadta a törvényjavaslatot 397 igen szavazattal, azonban a törvényt még a 28 tagállamnak is el kell fogadnia. Az EP
automatizálás középosztály
Pénzügyek Politika Tech

Eltűnhet a középosztály a következő évtizedekben

A 2018-as Stratégiai Befektetői Konferencián, Karen Harris a 2030-as éveket a demográfia, az automatizálás és az egyenlőtlenségek ütközésének évtizedeként aposztrofálta.  Az 1980-as években kezdődött demográfiai és automatizálási trend következményeként a világ átalakulóban van és a kínálat-korlátos gazdaság idővel átalakul kereslet-korlátossá. A csökkenő munkaképes korú népesség és az egyre költséghatékonyabb automatizálás súlyosbítja a vagyoni egyenlőtlenséget, csökkenti a keresletet és fékezi a gazdasági növekedést, aminek jelentősek lesznek a társadalmi és gazdasági következményei.
2018-as országgyűlési választások
Politika

A 2018-as országgyűlési választások tanulságai

A 2018. április országgyűlési választások sok tanulsággal szolgálhatnak mind az ellenzék, mind a kormánypárt számára. Bebizonyosodott, hogy a demokratikus elvek és értékek, a fékek és ellensúlyok, csak egy szűk nagyvárosi értelmiségi elit számára fontosak, a lakosság nagyobbik részének elég, ha jobban él, mint pár éve, és míg a kisebb-nagyobb társaságában elmondhatja véleményét, addig számára az ország demokratikus.  A kampány során sikerült az ellenzéknek és a kormánypártnak Magyarországot még jobban megosztani,
Márki Zay Péter
Politika

Hódmezővásárhelyi időközi választás tanulsága

Az összefogás legyőzte a demagógiát A hétvégi időközi hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredménye sokak számára meglepő lehet, azonban a számok tükrében nyilvánvaló volt, hogy az ellenzéki pártok szavazatai együttesen meghaladhatják a kormánykoalíció támogatottságát. Már csak az volt a kérdés, képesek-e közös jelöltet támogatni! A hódmezővásárhelyi választás számos tanulsággal szolgál mind az ellenzéki pártoknak, mind pedig a kormánykoalíciónak! Bebizonyosodott, hogy: teljes ellenzéki összefogás esetén a Fidesz szinte bárhol megverhető a kormánykoalíciót legkönnyebben középről