StartUp>Politika>Hódmezővásárhelyi időközi választás tanulsága
Márki Zay Péter
Politika

Hódmezővásárhelyi időközi választás tanulsága

5
(1)

Az összefogás legyőzte a demagógiát

A hétvégi időközi hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredménye sokak számára meglepő lehet, azonban a számok tükrében nyilvánvaló volt, hogy az ellenzéki pártok szavazatai együttesen meghaladhatják a kormánykoalíció támogatottságát. Már csak az volt a kérdés, képesek-e közös jelöltet támogatni!

A hódmezővásárhelyi választás számos tanulsággal szolgál mind az ellenzéki pártoknak, mind pedig a kormánykoalíciónak! Bebizonyosodott, hogy:

  • teljes ellenzéki összefogás esetén a Fidesz szinte bárhol megverhető
  • a kormánykoalíciót legkönnyebben középről lehet megszorítani (amint ezt a hét gyermekes, vallásos Márki-Zay Péter sikere is mutatja)
  • a kormánykoalíció végső elkeseredettségében kitalált Soros- és migráns ellenes kampánya nem sikeres, sőt, a kormány ellen fordítja a közvéleményt

A hódmezővásárhelyi polgármester választás erőpróbája volt az április 8-ai országgyűlési választásoknak. Az eredmények tükrében úgy tűnik, hatalmas a felelősség az ellenzéken, hogy meg tudnak-e egyezni, sikerül-e minden egyéni körzetben a legesélyesebb jelöltet támogatniuk közösen?!

Bár nem feladatom tanácsokat adni az ellenzéki pártoknak, azonban az mégis érthetetlen, hogy miért nem próbálják megszólítani a Fidesz szavazókat is egy igen egyszerű szlogennel: a kormány által elért vívmányokat továbbvisszük, csak mi nem lopunk és betartjuk a demokratikus normákat!

A választási siker érdekében…

Az ellenzéknek ideje lenne eldönteni, hogy a saját túlélésük a fontosabb, vagy a kormányváltás?

A baloldali ellenzéknek ideje lenne észrevenni, hogy:

  • Magyarországon nincs munkásosztály, mert senki se vallja magát munkásnak (prolinak)
  • a baloldali és liberális értékek csak egy szűk, elsősorban városi, értelmiségi réteg számára vonzóak
  • lapot kell húzni 19-re, mert meglehet, hogy teljes körű együttműködés esetén teljesen felborulnak a mandátumszámok az új országgyűlésben
  • Jobbik nélkül nincs győzelem!

Győzelem?

Azt nem tartom valószínűnek, hogy bármelyik ellenzéki párt, vagy közös lista többséget szerezne az új országgyűlésben, az azonban könnyen elképzelhető, hogy patthelyzet alakul ki: továbbra is a Fidesz-KDNP lesz a legtöbb mandátummal rendelkező erő, de nem ér el többséget. Így minden valószínűség szerint a köztársasági elnök a Fidesz-KDNP-t kéri fel kormányalakításra, az azonban vagy kénytelen lesz kisebbségi kormányzásra, vagy megpróbálja rábeszélni valamelyik ellenzéki pártot (legesélyesebb a Jobbik), hogy lépjen vele koalícióra.

Mivel a választási rendszer kifejezetten a győztesnek kedvez és torzítja és felnagyítja a mandátumszámokat, ezért még az is elképzelhető, hogy kis különbség az eredményekben többségi mandátumszámhoz juttatja az ellenzéki pártokat. Ha sikerül kormányt alakítaniuk, nagy kihívás lesz számukra, hogy a Fidesz minden fontosabb közjogi pozícióba a saját embereit ültette. Az se elképzelhetetlen, hogy vereség esetén újra az utcai politizálást választaná a Fidesz, minden lehetséges módon akadályozva az új kormány munkáját.

 

 

 

Mennyire volt hasznos ez a cikk?

Kattints a csillagokra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazat szám: 1

Még nem érkezett értékelés!

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést...

Kövess minket!

Vélemény, hozzászólás?